• Magyar
  • English
  • German
Kezdőlap arrow Rendezvények, konferenciák
Rendezvények, konferenciák

A tréning célja, hogy átlássuk, értsük és képesek legyünk alkalmazni: hogyan gazdálkodjunk hatékonyan magunk és beosztottaink, klienseink kreativitásával, energiáival, idejével. A minőséget csak önként lehet produkálni, így a vezető célja, hogy a beosztott, kliens önként akarja azt, amit a vezető el akar érni. Ez az, amit a tréning ad.

A Tréninget  lehetőség szerint nem a vezető irodájában, tárgyalójában célszerű tartani.  Kellemes, nyugodt környezetben, a fejlődéshez, tanuláshoz nélkülözhetetlen helyszínt kell biztosítani, mert az eredményes tréning sikerének egyik legfontosabb záloga a jól kiválasztott helyszín.
A legmodernebb technikával felszerelt rendezvénytermeink befogadóképessége 70 fő. Hangszigetelt fallal szekcionálhatók, így míg az egyik teremben üzleti megbeszélés zajlik, addig a másikban akár egy csapatépítő tréning is jól megfér egymás mellett. Összenyitva konferenciák, fogadások elegáns színhelye lehet. A magas színvonalú technikai felszereltség termenként is biztosított.

A széles körű tréning lehetőségek közül már az alábbiakhoz segítséget nyújtottunk: csapatépítő, vezetői kommunikációs, értékesítési, projektmenedzsment, ügyfélszolgálati, tárgyalástechnikai, konfliktuskezelési tréningek, változás-és válságmenedzsment komplex plusz tréningek, rapid tréningek, kick-off meeting, coaching.



Tréninghelyszínek
Gárdonyi Géza terem:                
  • széksoros elrendezés - 35 fő
  • U alaku elrendezés - 25 fő
  • „iskola pados” elrendezés - 25 fő

Dobó István terem:
  • széksoros elrendezés - 25 fő
  • U alaku elrendezés - 20 fő
  • „iskola pados” elrendezés - 20 fő
 
Tréningek magas színvonalon, személyre szabott árakkal...

Szervezze Szállodánkban Egerben, a Szépasszonyvölgyben céges rendezvényét.
Érezze jól magát a négycsillagos kényelembe, vegye igénybe a szolgáltatások széles körét, használja a modern technikát és élvezze a személyre szóló, rugalmas kiszolgálást.

Tovább...
 
Csapatépítő programok
mt_ignore Outdoor programok:
-Egri Csillagok, avagy történelem – csapatépítés – időutazás – kaland Szépasszonyvölgyi kincsvadászat
-Éjszakai számháború
-Középkori játékok Eger várában – kalandtúra ügyességi feladatokkal
-Jumurdzsák nyomában
-Csillagszemőek viadala – a hét próba
-Bor-Kul-Túra, az egri Bikavér nyomában
-Izgalom, kaland, játék…
-Traktor-trophy, avagy ki a legény (leány) a traktoron
Tovább...
 
Szabadidős programok
  • Városnézés a történelmi belvárosban és/vagy az egri várban
  • Termál és Élményfürdő látogatás
    Lovaglás
  • Lovaskocsikázás a történelmi borvidéken vagy Eger városában
  • Szilvásvárad, Szalajkavölgy kirándulás, vonatozás, iszogatás és pisztrángsütés
  • Gasztronómiai utazás egri top borászok presztízs boraival
  • Borkóstolás lopózással és bortábornok avatás 
  • Disco latin zenével és napjaink slágereivel, igény esetén kareokéval egy igazi Latin Klubban – a Cafe Habanában – egy kellemes szivar mellett, néhány remek kubai koktél…
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>